A Profinfo Team ZRt. minőségpolitikájában négy alappillérre helyezi a hangsúlyt. Tervezett és rendszeres továbbképzés, többszintű ellenőrzési szerkezet, az ISO minőségirányítási elvek szerinti dokumentáció és környezetközpontú irányítási rendszer. A fenti elemek komplex alkalmazása lehetővé teszi, hogy a szolgáltatás során a folyamatokba időben és pontosan avatkozzanak be a vezetők, a devianciákat időben kiszűrjék, és megakadályozzák, hogy az ügyfelek biztonságérzete csökkenjen. A tevékenységből adódó események, valamint az ágazatban nyilvánosságot kapott különböző problémák társaságunknál feldolgozásra kerülnek, és a végrehajtó állomány részére esettanulmányként beépülnek az oktatásba. Megköveteljük munkatársainktól, hogy a szolgáltatás teljesítése során minden lényeges momentumot pontosan, tényszerűen dokumentáljanak. Az ellenőrzések kialakítása során nagy hangsúlyt fektetünk a képzésben bemutatásra került elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazásának megjelenítésére és a felmerülő hiányosságok megszüntetésére, valamint a már említett dokumentálás megfelelőségére. Mindezek biztosítására a Profinfo Team ZRt. belső szolgálati okmányokat vezetett be, egyrészről szakmai utasításokat, másrészről ezek végrehajtását támogató gyakorlati kézikönyveket.

Minőségi szolgáltatásaink biztosítékaiként az alábbi kulcstényezőket ajánljuk figyelmébe, melyeknek hatása együttesen hatványozottan tapasztalható:
  1. a korszerű és biztonságos műszaki-technikai és infrastrukturális háttér (MABISZ)   MABISZ tanúsítvány megtekintése - PDF

  2. a működési folyamatok rendszerezettsége (ISO)
    ISO tanúsítvány megtekintése - PDF

  3. környezetközpontú irányítási rendszer (ISO)
    MSZ EN ISO tanúsítvány megtekintése - PDF

  4. Információbiztonság irányítási rendszer MSZ ISO/IEC 27001:2014
    MSZ EN ISO tanúsítvány megtekintése - PDF

  5. Munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági irányítási rendszer ISO 45001:2018
    MSZ EN ISO tanúsítvány megtekintése - PDF

  6. humánpolitika, azaz a vagyonvédelmi szakmában kiemelt jelentőséggel bíró emberi tényezőnek (élőerőnek) a folyamatos
    - oktatása, képzése;
    - belső ellenőrzése és értékelése;
    - munkatársaink és a felvételi rendszer sajátosságai
Ez az egyik oka annak, hogy a frontvonalon dolgozók motiváltságán keresztül, velük együtt és általuk képesek vagyunk megbízóink egyedi igényeit is maximálisan kielégíteni.

1.

A Magyar Biztosítók Szövetségének minősítési ajánlásával "D CTU6531 BEA AE1" rendelkezik a SKY FORCE műholdas gépjárműkövető és helymeghatározó rendszer, melynek részei a diszpécserközpont és a beavatkozó, intézkedő egység.




2.

A Profinfo Team ZRt. vezetése 2001. nyarán határozta el, hogy az ISO 9001 szabványnak megfelelően felépíti és tanúsíttatja minőségirányítási rendszerét, hiszen már akkor alapelvárás volt egy komolyabb cégtől, hogy rendelkezzen minőségbiztosítási tanúsítással. Így egy tanácsadó és felkészítő cég segítségével átvilágítottuk a szervezetet, aminek eredményeképpen megfogalmaztuk a legfontosabb feladatokat: a rendszer lényege, hogy képes-e a szervezet teljesíteni a vevő, a jogszabályok és az önmaga által meghatározott követelményeket. A minőségirányítási rendszer felépítése és "beüzemelése" több, mint egy évet vett igénybe. Az auditálás azonban sikerrel végződött, 2002. októberében megkaptuk a minőségbiztosítási tanúsítványt.
Azóta az írásbeli szabályozásnak megfelelően történik minden feladat és folyamat ellátása, amit a belső auditok alkalmával folyamatosan ellenőrzünk közben figyelve arra, hogy rendszer tökéletes működése biztosítható legyen: segítse, rendszerezze, és nyomon követhetővé tegye cégünk minden egyes ügyletét.
2017-től a minőségirányítási szabvány új verziója az ISO 9001:2015 szerinti tanúsítással rendelkezik társaságunk.


3.

A környezet megkímélése, az erőforrások és a technika ésszerű használata korunk központi követelménye, ezért 2012. január 31-től tevékenységünket az MSZ EN ISO 14001 szabvány követelményeinek megfelelően végezzük. 2017-től a környezetközpontú irányítási rendszer új verziója az MSZ EN ISO 14001:2015 szerinti tanúsítással rendelkezik társaságunk.


4.

Cégünknél, jellegéből adódóan, az információbiztonság kiemelt szerepet játszik, ezért 2017-től tevékenységünket az MSZ ISO/IEC 27001:2014 szabvány követelményeinek megfelelően végezzük.


5.

Cégünk elkötelezett az egészségvédelem és a biztonságos munkavégzés mellett, ezért 2017-ben bevezettük az MSZ 28001:2008 szabvány szerinti munkahelyi egészségvédelmi és irányítási rendszert. A folyamatos fejlődés érdekében 2020-ban a szabvány követelményének megfelelően megszereztük az új ISO 45001:2018 szabvány szerinti minősítést.


6.

6a) A Profinfo Team ZRt. önálló képzési rendszere kialakításának céljai

  • Új ismeretek oktatása, Egységes "Profinfo" tudásszint kialakítása,
  • Képességek, készségek javítása,
  • Implicit tudás explicitté alakítása,
  • Események, gyakorlati tapasztalatok feldolgozása,
  • Specializált, szakmai és/vagy ügyfél-specializált felkészítés megvalósítása,
  • A szolgáltatás minőségének emelése.

Mindez részletes oktatási terv alapján, saját oktatókkal ill. külső előadók bevonásával történik.
Alapképzések- újbelépők oktatása, szintfenntartó és újdonságokat ismertető képzés
Specializációk- ágazati (pl.elekronika) v szolgálati helyek típusa (pl.portaszolgálat, személybiztosítás stb.szerinti spec.
Emelt szintű oktatások- belső szakmai továbbképzés, előmeneteli lehetőség
Vezető képzés

 

6b) A Profinfo Team ZRt. a belső ellenőrzések koordinálására és végrehajtására egy önálló és felelős szervezetet hozott létre, a "Személyzeti Ellenőrző Munkacsoport"-ot, amelynek feladata a munkatársainkkal szemben támasztott követelmények teljesítésének kontrollja.

Ellenőrzési rendszerünk szolgáltatás-centrikus, és olyan egységet képez, ahol az eredményeket minőségi változás követi a kommunikáció gyorsasága pedig hatékony beavatkozást tesz lehetővé.

Ellenőrzési célok:

  • ISO minősítés állapot és megfelelés,
  • Vezetői intézkedések, utasítások, szabályzók betartása,
  • Feladat végrehajtás hatékonyság, megbízói elvárás megfelelés,
  • Beosztott vezetők, egyéni teljesítmények mérése,
  • Kontrol ellenőrzés,
  • Tényfeltáró ellenőrzés,
  • Változáskövetés kontrol
  • ISO megfelelés biztosítéka a tervezett és szervezett ellenőrzési rendszer,
  • Az ellenőrzés teszi lehetővé a folyamatos mérést, ami a minőség biztosításának kulcsa,
  • Az ellenőrzés tárhat fel és előzhet meg minőségi kifogásokat,
  • A minőségirányítás részére az ellenőrzés szolgáltat információt.
  • Az ellenőrzés lehetővé tesz egyéni teljesítmény mérést és ezzel differenciálást az elismerésben,
  • Az ellenőrzés rámutat a hiányosságokra így "negatív elismerésen" keresztül is differenciál,
  • "Profinfo" standard kialakításával összemérhetővé tesz egyéni teljesítményeket, melyeket közzétéve versenyhelyzetet teremt egyes objektumok, váltások között,
  • Feltárja a kiemelkedő teljesítményt lehetővé téve tervezett, vagy soron kívüli jutalmazást.

 

6c) A Profinfo Team ZRt. jelenlegi létszámának 90%-a minimum középfokú végzettséggel rendelkezik, átlagos életkoruk 38 év, szakmai gyakorlatuk, tapasztalatuk átlagosan 3-5 év. Humán erőforrás gazdálkodásunkban a kiválasztási rendszer tervszerűen és kontrollált módon biztosítja a vagyonőrök utánpótlását. A felvételi eljárásban szakmai, pszichológiai, orvosi és képességfelmérő teszteket alkalmazunk. Munkatársaink feladathoz mérten a megfelelő formaruhában látják el szolgálatukat.
A társaság vezetői magasan képzett szakemberek, akik beosztástól függően rendelkeznek felsőfokú szakmai, gazdasági, egyéb kiegészítő képzettséggel, diplomával. A vezető utánpótlást egyrészt belső képzési rendszerrel biztosítjuk, lehetőséget nyújtva az állománynak fejlődésre és karriertervezésre, másrészt pályázatok útján, külső szakemberek bevonásával oldjuk meg. Nagy hangsúlyt fektetünk mind a vezetők, mind a végrehajtó állomány vonatkozásában a rendszeres továbbképzésre, így garantálva a minőségi szolgáltatás fenntartását, valamint az intellektuális vagyon kapacitásának mind magasabb szintű kiaknázását.

Büszkék vagyunk képzett és nagy gyakorlattal rendelkező kollegáinkra, akiket komplex motivációs rendszerrel igyekszünk társaságunknál további minőségi munkára ösztönözni. A biztonsági őrök díjazása az ágazati standardnál jóval magasabb szintet képvisel, ezzel is igyekszünk a szigorú elvárásokat maximálisan ellentételezni. Azt tapasztaljuk, hogy a Profinfo Team ZRt. állományába tartozni kihívást és ugyanakkor büszkeséget is jelent egyben.

Jelszó: